INKEY NAPOK 2024 - BUDAPESTI KIRÁNDULÁS
Felső tagozatos diákjaink Budapestre látogattak az Inkey Napok keretében.
Az Inkey 5. osztálya a Magyar Mezőgazgadási Múzeumba látogatott el, melynek a Vajdahunyadvár ad otthont. Megtekintettünk a halászati, vadászati kiállítást is, valamint Kincsem-Imperiál versenylovak sikertörténetével is megismerkedtünk. Ezután az Állatkertben csodálhattuk meg a sokszínű állatvilágot.
Iskolánk 6. osztályos diákjai az Inkey napok keretében Budapestre utaztak, ahol a Nemzeti Múzeum elől indulva bejárták A Pál utcai fiúk c. regény legismertebb helyszíneit. A séta során közösen idéztük fel az eseményeket és a szereplőket. A program zárásaként a Fűvészkertbe látogattunk, ahol még Nemecsek Ernő személye is életre kelt az egyik kisdiák előadásában. A nap további részét a Természettudományi Múzeumban töltöttük, ásványok, dinoszauruszok, mamutok és sok érdekes állat társaságában. Feltöltődve és élményekkel gazdagon tértek haza tanulóink.
A hetedik osztály tanulóival Budapesten először a Sziklakórházban tettünk látogatást. A Sziklakórház Atombunker Múzeum Európa szívében, a budai Vár alatt helyezkedik el. A kórháznak fontos történelmi szerepe volt sürgősségi létesítményként mind a második világháborúban, mind az 1956-os forradalom során. Atombunkerré a hidegháború alatt fejlesztették, és szigorúan titkos volt egészen 2002-ig. Nagy érdeklődéssel hallgattuk a tárlatvezetőt, aki végigkalauzolt minket a föld alatti létesítményen. Az élethű figurákkal, valódi orvosi kellékekkel berendezett helyiségeken keresztül vezetett túra egy időutazás volt számunkra a gyógyítás hősei között. Második programunk egy vezetett várbeli séta volt, melynek interaktív résztvevői voltak a diákok. A séta során a várnegyedben található épületek történetével ismerkedtünk és állatfigurákat kerestünk épületeken és a várfalon. Élményekkel gazdagodva érkeztünk haza, és kíváncsian várjuk, hogy jövőre az Inkey napokon Budapest mely részét járjuk be majd.
A 8. osztály tanulóival először a Terror Háza Múzeumot látogattuk meg, ahol egy különleges, sokszor megrázó tárlatvezetésen vettünk részt, mely a magyarság történelmének két tragikus korszakát mutatja be. Ezután a Pénzmúzeumban töltöttünk el két izgalmas órát. Bevezettek minket a pénz kialakulásának történetébe, bepillantást nyerhettünk a tőzsde világába és még saját tervezésű papírpénzt is nyomtathattunk.